A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon húsvétváró projektnapot szerveztünk az alsósoknak és a felsősöknek egyaránt. Volt nekik kézműveskedés, interaktív játékos feladatok, tojáskeresés, akadálypálya. A felsősöknek külön házi kosárlabda bajnokságot is szerveztek. A napot húsvéti szent misével zártuk.


"A sakk igen alkalmas arra, hogy a gyerek megtanulja és gyakorolja: az adott konkrét szituációt elemezni, értékelni kell. Terveket kell készíteni és a terveket meg kell valósítani. Döntéseket kell hozni, majd a teljesítményt értékelni kell. A sikert, kudarcot át kell élni. Továbbá mindig adott az újrakezdés lehetősége. Megláttatja a gyerekkel, hogy minden érték forrása: a jól végzett munka."
Polgár László
2025.02.08-án került megrendezésre a megyei Sakk Diákolimpiai Döntő Mosonmagyaróváron a frissen átadott Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda új épületében.Illés- Nagy Ádám 4. a osztályos tanuló a II. korcsoportban képviselte iskoláját, ahol is 7/6 ponttal, ügyes, felszabadult…
Kisiskoláskorban fontos a környezeti nevelés, a példamutatás, fontos az élőlények tiszteletére nevelés, a természethez való érzelmi kötődés erősítése.
Abonyi Réka vezetésével figyeltük meg a tanösvény élővilágát. Az ajándék füzet izgalmas feladatokkal, lépésről-lépésre, fűszálról-fűszálra kalauzolta el a 4. a osztályos gyermekeket a tanösvény virágain át, az itt élő madarakon
keresztül a tölgyesig...
A tanösvényen járva, a környezetet figyelve irányított feladatokat végeztek. Egy - egy ponton megállva vizsgálódtak. Kíváncsiságuk, izgatottságuk végig kísérte őket a túrán. Ennek ellenére igyekeztek csendben, a természetre rácsodálkozva haladni. Réka magyarázataira figyeltek, kérdéseire helyesen válaszoltak. A madarak hangjuk alapján való felismerésében segítséget kértek. A projektoktatás elmaradhatatlan…





A Győrszentiváni Szent Benedek Általános iskola 4.a osztályos diákjainak két tanórai foglalkozás keretében fantasztikus lehetőségük nyílt arra, hogy játékos formában fejlesszék kreativitásukat, logikus gondolkodásukat, problémamegoldó képességüket, térlátásukat.
A történelmi témájú szövegek, olvasmányok lehetőséget nyújtottak a kronologikus gondolkodás fejlesztésére, a nemzeti identitástudat kialakítására, a hazaszeretet fontosságának felismertetésére. A Hős magyarjaink című témakör feldolgozása után a mondákban, regékben megismert múltat LEGO kockákból építették össze a tanulók.
Minden csoport elkészítette a címert, a szent koronát és különböző történelmi alakokat.
Szuper hangulat, produktív gyermekcsoportok, történelmi kérdések és válaszok megtalálása jellemezte a foglalkozást.
Köszönjük Dankházi Ildikónak, Edukido oktatónak a fejlesztő, játékos tanulás megvalósítását!
…
Február 26-án iskolánkban megrendezésre került az idei szavalóverseny, amelyen idén először a felső tagozatos diákok is megmutathatták tehetségüket. A verseny izgalmas és emlékezetes pillanatokat hozott mind a résztvevők, mind a zsűri számára. A diákok változatos és igényesen kiválasztott versekkel készültek, amelyek között klasszikus és kortárs költők művei egyaránt szerepeltek. A verseny során a zsűri nemcsak a szöveghűséget és a kiejtést, hanem az előadásmódot és az érzelmek átadását is értékelte. Minden résztvevő dicséretet érdemel bátorságáért és lelkesedéséért. A helyezettek oklevéllel és ajándékkal térhettek haza, de a legnagyobb nyeremény maga az élmény és a költészet szeretetének megosztása volt.
Gratulálunk minden…
Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy idén iskolánk két tanulója is kiválóan szerepelt a Megyei Zrínyi Ilona Matematika versenyen.
Csordás Máté 2.a osztályos tanulónk 5. helyezett lett , míg Csordás Liza 4.c osztályos tanulónk a 8. helyen végzett.
Gratulálunk nekik, valamint felkészító tanáraiknak Kövecsesné Herczeg Ágnesnek és Molnár-Kovács Ágnesnek!


